Adventi lelkigyakorlat

 

“A lelki várkastély belsejébe csak egy kapu vezet, és ez az imádság és elmélkedés.” -  mondja Avilai Nagy Szent Teréz. Ezt tapasztalhatták azok, akik december 9-11 között részt vettek a Moser Erika által vezetett lelkigyakorlaton. Ez a hétvége az önmagunkkal való barátságról szólt. Megtudhattuk azt, hogy saját magunk értékelése nélkül nem lehetünk barátságban embertársainkkal és Istennel.

 

Különböző imaformákban próbáltuk megtapasztalni belső békénket és Istennel való szoros kapcsolatunkat. Péntek este egy-egy gyertya meggyújtásával mondtuk el személyes kérésünket, hálánkat. Szombaton próbáltuk ki a különböző imaféléket: reggel napköszöntő imával fogadtuk be lélekben és testben az új nap fényét, azután a saját lelki világunkhoz közel álló képet kellett választanunk, majd csendben mélyültünk el egy történet mondanivalóján. A nap második felét képmeditációval folytattuk, amelyet csendben eltöltött kreatív foglalkozás követett. A napot zsoltárolvasással és imatánccal zártuk.

 

A vasárnap reggeli imán és szentmisén mindenkin látszott, hogy sikerült legalább egy imaformával a benne levő belső fényt felébresztenie, rájönnie arra, hogy mennyire fontos Isten gyermekeként és hogy barátságban kell lennie önmagával ahhoz, hogy igazán kapcsolatot tudjon teremteni a körülötte levő emberekkel és Istennel.

 

Molnár Tímea

 

 

 

 

 

Kezdőlap